Rendszerváltás

Márki-Zay Péter

Kossuth körök első országos gyűlése

2019. június 08. - Márki Zay Péter

markizaypeter készítette ezt a képet.

2018. ÁPRILIS 21. SZABAD SAJTÓ ÚT

Honfitársaim! Barátaim!

 

A mai napról egy másik Péter szavai jutnak eszembe: „Uram, jó nekünk itt lenni!”

Bevallom, mikor az egy héttel ezelőtti alkalomra hívtak meg a szervező fiatalok, nem láttam tisztán a tüntetés célját. De amit a tömegben átéltem, meggyőzött: Köztetek és Veletek megtapasztaltam azt a hihetetlen hangulatot, elszántságot, egységet, ami ezt az óriási megmozdulást élteti és összekovácsolja. Erőt adott nekem és családomnak a küzdelemhez, amit Hódmezővásárhely polgármestereként naponta meg kell vívjak a hazugsággal, lejáratással, rosszindulattal és kishitűséggel. Ezért is fogadtam el a felkérést, hogy most személyesen szóljak hozzátok!

 

1.

Tudom, hogy nehéz elfogadni a választási eredményt, de akármilyen visszásságok történtek is, ebben a rendszerben ezt megváltoztatni már nem tudjuk. Egy vesztes csata után vagyunk, de egy hete is ma is azt látom, hogy ez nem egy vesztes sereg! A Fidesz hiába nyerte meg a választást, hiába vezette félre a vidéki magyarság millióit, hiába riogatta őket a valóságban nem Soros, hanem éppen Orbán által betelepített migránsokkal, bennünket nem tudott megtörni. Itt vagyunk és itt is maradunk, harcolni fogunk az igazságért, de tanulnunk kell a vereségből. Hinnünk kell benne, hogy „Ami nem öl meg, az megerősít”.

A választáson a magyar nép leváltotta az ellenzéket. Be kell látnunk, hogy a magyar népnek igaza volt. Nem bízhatjuk hazánkat olyanokra, amelyek nemcsak a nemzet, de még saját érdekükben sem voltak képesek az összefogásra. Minden pártban vannak tisztességes és tehetséges emberek, de sajnos olyanok is, akikkel a jövőben sem lehet leváltani Orbán Viktor rendszerét.

A magyar nép megérdemel egy olyan ellenzéket, amelyik nem csak szavakban utasítja el a korrupciót és a megfélemlítést. Megérdemel egy olyan ellenzéket, amely kiáll minden magyarért, amely kiáll a nemzeti és európai értékekért és nem ázsiai diktátorok oldalán képzeli el a jövőnket. Egy olyan ellenzéket, amelyben nincsenek ott a hatalom ügynökei.

A Fidesz azt állítja, hogy neki Magyarország az első – ne legyen senkinek kétséges: nekünk is! Ha nem így lenne, akkor itt most autók és buszok járnának a szombat délutáni forgalomban, és nem tízezrek követelnének szabad Magyarországot.

A választás után nemcsak számunkra, de az EBESZ – az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet – számára is egyértelművé vált, hogy ez a rendszer nemcsak illiberális, de nem is demokrácia. Ahogy a hódmezővásárhelyi győzelem, így az országos választáson elszenvedett vereség is egyértelművé tette, hogy csak együtt, valamennyi ellenzéki összefogásával van esélyünk elnyerni szabadságunkat.

2.

Emlékezzünk Churchill elszántságára a németek győzelmei idején és fogadjuk meg mi is, hogy harcolni fogunk:

  • Harcolni fogunk egy egységes ellenzék megalakulásáért, ahol akárcsak a mai tüntetésen, békésen elfér egymás mellett jobb- és baloldal, egy szél lengeti a magyar és európai zászlót, ahol összeköt bennünket, amit együtt, mind elveszítettünk: összeköt a demokrácia, jogállam, piacgazdaság és az európai integráció iránti elkötelezettség.
  • Harcolni fogunk mind a 106 választókörzetben! Biztosítani fogjuk, hogy minden körzetben egymásra találjanak a szabad magyarok, minden körzetben egyetlen esélyes jelölt vegye fel a küzdelmet a korrupt hatalom ellen, és minden szavazatszámláló bizottságban legyenek képviselőink. Alulról kell megszervezni az ellenállást, de össze kell találkozzanak ezek a kezdeményezések, különben könnyű lesz őket eltiporni.
  • Harcolni fogunk az ellenzékbe beépített árulók ellen, akik a jövőben is a megosztottságot igyekeznek majd fenntartani, gyűlöletet szítanak az ellenzéki pártok és választópolgárok között, az „Oszd meg és uralkodj” politikájával szolgálva a Fidesz hatalmon maradását.
  • Harcolni fogunk a médiatúlsúly és hazugsággyárak ellen! Nem hagyjuk magára a vidéki magyarságot, nem hagyjuk, hogy gyűlöletkampányok áldozatává essen. Össze kell fogni és támogatni a vidéki hírportálokat és nyomtatott sajtót, eljuttatva az igazságot az ország minden szegletébe.
  • Harcolni fogunk a megfélemlítés ellen, kiállunk a megalázottakért és azokért, akik üldöztetést szenvednek az igazságért. Dokumentáljuk a Fidesz minden jogtiprását és korrupcióját – az internet nem felejt. El fogjuk érni, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez, hogy legyen olyan ügyészség Magyarországon, amelyik nem a bűnösöket védi – igenis lesz elszámoltatás!
  • Harcolni fogunk a bíróságok függetlenségéért, nem engedjük, hogy az igazságszolgáltatás a hatalom játékszere legyen!
  • És végül harcolni fogunk az önkormányzatokért, hogy a helyi ügyekben a helyi emberek maguk dönthessenek. A független polgármesterek nem bozótharcosok hanem az egységes ellenzék végvárait védik.
  • És ahogy Churchill mondta: We shall never surrender!

Polgármesteri munkám mellett is követem a pártokon átívelő ellenzék formálódását, örömmel látom, hogy olyan komoly szakemberek csatlakoznak az együttműködéshez, akik az eddigi ellenzéki pártok egyikében sem bíztak. Sokakban éppen a vereség ébresztette fel az elszántságot, naponta újabb és újabb emberek jelentkeznek, több mint tízezren regisztrálnak már a rendszervaltas2018.hu oldalon és szeretnének valamilyen módon részt venni országunk újjáépítésében.

3.

El kell kezdenünk a közös munkát – ebben mindannyiótoknak felelőssége és feladata van. Kemény feladat lesz, hiszen a másik félnek megvan minden pénze, hatalma, eszközei, sajtója és ezeket gátlástalanul használni is fogja. A történelem azonban azt bizonyítja, hogy egyik elnyomó rendszer sem tart örökké, és még az sem biztos, hogy a bukásához a választásokig kell várni:

  • Az Európai Ügyészségen túl is vannak eszközök, amivel az Unió elvághatja az európai értékeket eláruló Fidesz köldökzsinórját: az uniós pénzek felhasználásának ellenőrzése, a források elapadása, vagy a jelen uniós gazdasági fellendülés kifulladása mind fenntarthatatlanná teheti a Fidesz működési modelljét. Mégis azt mondom, NE kívülről várjuk a segítséget! Szabadságát minden nép csak saját bátorságával szerezheti meg!
  • A kastélyokat építő, luxusautókkal közlekedő, egész társadalmi csoportokat megalázó politikusaink komolyan tarthatnak attól is, hogy a gyűlöletkampányokkal felhergelt manipulálható tömegek előbb-utóbb rájönnek, hogy éppen azok telepítenek be tízezerszám migránsokat, köztük iszlamista terroristák támogatóit és orosz bűnözőket, akik eddig őket ezzel riogatták… Mindannyiunk érdekében remélem azonban, hogy Magyarországon továbbra sem lesz erőszak! A mi közös felelősségünk, hogy békés jövőt építsünk!
  • Egy egységes, összetartó ellenzék ugyanis békés úton is le fogja váltani az önkényuralmat:
  • A megfélemlítésre épülő hatalom sajátossága ugyanis, hogy kollaboránsok seregét kell bevonnia minden alkalommal, amikor valakit el akar takarítani az útból. Jóravaló emberek százait veszik rá hétfő reggeltől péntek estig, hogy hazudjanak, hamisan tanúskodjanak, az igazak ellen tegyenek. Ezzel azonban nemcsak a kiszemelt áldozatoknak ártanak, azokkal szemben is megbocsájthatatlan bűnt követnek el, akiknek a lelkiismeretét szétzúzzák kicsinyes céljaik érdekében. Akik aztán nem tudnak aludni, akiket mardos a bűntudat, de félnek szót emelni, a parancsot megtagadni – mert ők lehetnek a következő áldozatok.
  • Ha egyedül maradnak… De mától fogva nincsenek egyedül! Nem hagyjuk őket. Senkit nem hagyunk egyedül, akinek megszólal a lelkiismerete. Senkit! Akinek van lelkiismerete, az megérdemli, hogy a közösség megvédje! Ha egyetlen ember szól, hangja elhal a csöndben. Ha viszont ketten, hárman, tízen, százan beszélnek – a gonosztettek nem maradnak titokban!

Dédapám bíróként elveszítette állását, amikor 1948-ban bírósági elnökként megtagadta, hogy egy ártatlan fiatalembert elítéljen. Alkalmi munkából kellett eltartania családját, de lelkiismerete tiszta maradt.

  • Hamarosan ez a mai rendszer is a történelemkönyvekbe kerül – amikor már nem a mostani hatalom írja a történelmet. Mindenkinek most kell eldöntenie, hogy az ő neve melyik oldalra kerül ebben a könyvben. Akár a jó, akár a rossz emberek oldalára kerül, végérvényesen ott fog maradni! MOST még dönthet! Mi mindannyian, minden nap döntünk arról, hogy unokáink mit éreznek majd, amikor ezt a tételt húzzák az érettségin…

4.

Bár a politikai üzenetek többsége a jövőről szól, most mégis azt mondom, hogy nincs időnk megvárni a jövőt. A jövő sosem jön el, a jövő mindig holnap van. Nekem erről a hatalmas összefogásól jövő helyett az a szó jut eszembe, hogy: MOST!

Számomra a katolikus mise egyik legszebb pillanata, amikor a békesség jegyében kezet fogunk a körülöttünk állókkal. Ezen a tüntetésen minden politikai pártból vannak igaz magyar emberek, akik eddig egymás ellen küzdöttek. Most mindezt félre kell tennünk és együtt kell felépítenünk egy új ellenzéket, együtt kell felépítenünk egy új Magyarországot. Ha közülünk a legkisebbet is bántják, mindannyian egy emberként álljunk ki mellette!

Mindenkit arra kérek, hogy fogjon kezet a körülötte állókkal! Fogjátok meg egymás kezét, és lélekben ne engedjétek el soha többé!

Legyen békesség köztünk mindörökké!

fejlec.jpg

süti beállítások módosítása